Felhivott a Käfer, hogy dolgozzak a hajosoknak megint, egy egesz napra. Mondtam jo. Remek kis hattyudal, nagyszerü lezaras, utolso könnyes tekintetek vetese a kikötöre. Menjünk.

Szep is az ahogy a barbar grinderek - akik annyit tesznek hogy erösen tekernek dolgokat a hajon - berontanak es rarobbannak a prime rib-re meg a marhafelsalra, közben röhögnek es hangosan obegatnak, mert nem kifinomult lelkükert, hanem a dagado labszaraik miatt fizetik öket. Aztan megjelenik a skipper, a hajo agya es egykezben fogja a sört a crema catalanas kistalkat, egy tanyert amin meg csak ket szelet szaftos marha van, a masik kezevel meg mutogat, hogy abbol a köretböl is peldaul többet eszik annal, mint azt en gondoltam volt. A milliardosok persze mashogy ettek nyaron. Nem tudom, melyik a jobb, de ez most vicces volt.

Szoval igy telt uj elsö es utolso munkanapom a Käfernel, ja meg lebuzizott a Food and Beverage Manager a hajam miatt, mire en, a nincs mit vesztenem hangulatban aszontam, hogy ö persze igazi ferfi, hisz lattam, nagyon szereti a hust. Lehet nem ertette, de utana nem baszogatott tovabb csak annyit mondott, hogy, de legalabb neked van eleg hajad, mert nekem nincs.